Biztonság
Mit is jelent ez?
– Magyarországon az ingatlanokon belüli villamos hálózatok kifejezetten rossz állapotúak. Már csak korukat tekintve is ( 40-50 év ) alkalmatlanok a hatályos szabványok tekintetében.
– A régi alumínium vezetékek és azok kötései nem megfelelőek a mai villamos terhelés folyamatos tűrésére. Az alumínium vezetéknek 20% – al kisebb a terhelhetősége mint egy ugyanolyan keresztmetszettel rendelkező rézvezetéknek. Tévhit, hogy a mai korszerű elektromos berendezésekkel kevesebb lenne az összes energia felhasználásunk.
– Szinte senki sem tud arról a rendeletről, amely kötelezően előírja, hogy 6 évente felül kell vizsgáltatni otthonunk elektromos hálózatát. Amennyiben a hatóságok kiszúrják a szabálytalanságot, akár több százezer forintra is büntethetik a tulajdonosokat. Sőt, azzal is kevesen vannak tisztában, hogy ha kiadjuk, vagy eladjuk ingatlanunkat, akkor is kötelező elvégeztetni a felülvizsgálatot. Itt hangsúlyoznám, hogy ne csak a bírság elkerülése miatt vizsgáltassuk át a lakást, hanem saját biztonságunk érdekében is.
– A mai szabványok, korszerű eszközök lehetővé teszik, hogy minimalizáljuk a villamos áram által okozott sérüléseket, haláleseteket és biztonságban tudjuk ingatlanunkat, ingóságainkat.
– „Sajnos” az elektromos áram szabad szemmel nem látható a hálózatunk esetleges hibás, szabálytalan működéséről nem sokan vesznek tudomást.
– Természetesen a villámcsapástól mindenki fél ( mert látszik félelmetes ereje ). A lakosság által használt áramerősség ugyan olyan félelmetes és kedvezőtlen körülmények között halálos. Erről egy jó kis írás a villanyszerelők lapjában olvasható.
– Tapasztalatom a megrendelőkkel való beszélgetésekből leszűrve „amíg működnek az otthoni eszközeink addig minden rendben van” Ez a magállapítás borzasztóan téves. Fontos, hogy villamos eszközeink ne csak működjenek, hanem azok működésük közben vagy esetleges meghibásodásukkor ne okozzanak balesetet ennek feltétele a korszerű szabványos kialakítás.
Fontos tudni: ne gondoljuk magunkról, hogy megoldjuk az apróbb villanyszerelést olcsón.